Kutatócsoportunk képviselte magát a 2018. november 9-11. között Debrecenben megrendezett IX. Magyar Földrajzi Konferencián. Több előadást is tartottunk, melyek absztraktjai tételenként felsorolva alább olvasható.
Salgótarjánban a Tanévindító szakmai Napokon tartott előadást 2018. augusztus 28-án Szilassi Péter tagunk a “A földrajzoktatás megújítása az általános iskolától a egyetemig” címmel. Az előadásban többek között a földrajzoktatás jövőjéről, és a módszertani projektünkről esett szó. Az előadás anyaga IDE kattintva elérhető.
2018. június 14-én és 15-én az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Program meghívására szakértői látogatást tett Szegeden Dr. Jari Lavonen, a Helsinki Egyetem professzora. Prof. Dr. Jari Lavonen a kémia- és fizikaoktatás professzora a Helsinki Egyetem Neveléstudományi Tanszékén, a Finn Tudományos Akadémia tagja és a Finn Nemzeti Tanárképzési Fórum elnöke.
Kutatócsoportunk négy tagja 2018. április 8-13. között két poszterrel vett részt az EGU2018 konferencián. A European Geosciences Union (Európai Földtudományi Társaság) Bécsben szervezett nemzetközi tudományos találkozóján 106 ország 15075 kutatója volt jelen.