Hírek, újdonságok

ÚJ HONLAPRA KÖLTÖZTÜNK!

Tisztelt Érdeklődök! Az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programjának lezárultával eme honlapunk fejlesztését lezártuk. Az MTA Közoktatás-fejlesztési Kutatási Programjában való részvételünk előírásainak megfelelően kutatócsoportunk új honlapot hozott létre, amely itt érhető el: https://foldrajz-szakmodszertan.hu/

COMPOUNDS Think Tank 3

2023. július 20-24. között Szlovénia fővárosában, Ljubljanában, a Lubljanai Egyetemen folytatódott a Humboldt-Universität zu Berlin COMPOUNDS projektje Dr. Bagoly-Simó Péter vezetésével. A harmadik munkatalálkozón Magyarországot ismét Dr. Homoki Erika és Dr. Kádár Anett képviselték. A résztvevő országok képviselői ezen találkozón bemutatták az integrált tantárgyak (környezetismeret, természettudomány, fenntarthatóság) tantervi változásait, tantárgyi szabályozásait, tankönyveit és a tanárképzéshez […]

Hogyan látjuk Európát?

Új tanulmányunk jelent meg a GeoMetodika 7.2. számában “Hogyan látjuk Európát? Egy berlini középiskola diákjainak mentális térképei Európáról és annak határairól” címmel. A tanulmány bevezeti a tanulók téri tájékozódását és térképolvasási készségeit vizsgáló szemkövetéses kutatásunkat.

Braunschweigi látogatás

2023. május 19-22. között folytatódott az integrált tantárgyak kutatásával foglalkozó nemzetközi projekt, a Compounds, amelyben kutatócsoportunkat dr. Bagoly-Simó Péter, dr. Homoki Erika és dr. Kádár Anett képviselik. Ezúttal a braunschweigi Georg Eckert Nemzetközi Tankönyvkutató Intézetben találkoztunk,